Aki mostanában járt piacon, zöldségesnél vagy simán csak boltban, annak alighanem feltűnt, milyen drágák lettek a gyümölcsök és a zöldségek. Persze minden viszonyítás kérdése, mert mit szóljunk akkor a Ruby Roman szőlőhöz?
A Ruby Roman egy fiatal szőlőfajta, még nincs másfél évtizede, hogy megjelent a piacon. Több különlegessége is akad, az egyik, hogy nagyon magas (18 százalék fölötti) a cukortartalma, a másik (ennél jóval látványosabb) pedig az, hogy a szőlőszemek darabja 20 grammnál nehezebb kell, hogy legyen.
Az egyedül Japán Isikava kormányzóságában termesztett szőlőfajtának már az első, 2018-as árverésen is 100 ezer jent (280 ezer forintot) adtak egyetlen fürtjéért.
Az összeg ma már akár viccesnek tűnhet, hiszen az eltelt bő egy évtized alatt a szőlő ára alaposan felment, már csak azért is, mert nagyon korlátozott számban adnak el csak belőle, hogy az érdeklődést és az exkluzivitást is magasan tartsák.
A szigorra jellemző, hogy 2010-ben összesen 6 fürt kapta meg a prémium minősítést, egy évvel később pedig egyetlen egy sem! (Az a Ruby Roman-fürt kaphatja meg a prémium jelzőt, amelynek szemei egyenként legkevesebb 30 grammot nyomnak, az egész fürt pedig minimum 700 gramm.)
Nem csoda tehát, hogy tavaly júliusban egyetlen fürtjét 1,2 millió jenért (3,2 millió forintért) árverezték el, ami természetesen rekord és nem csak Japánban, hanem az egész világon.
A szőlő árának mintegy tízszeres drágulása annak is köszönhető, hogy a kínaiak rákaptak, aki megteheti az ilyen szőlőt ajándékoz, ezzel fejezve ki nagyrabecsülését a megajándékozott felé.
(Fotó: is.zennoh.or.jp)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek