Elárverezik azt a Lincoln Continentalt, melyben halála napján John F. Kennedy utazott. Ahhoz képest, hogy történelmi jelentőségű autóról van szó, várhatóan nem is kell érte sokat fizetni.
A Bonhams szervezte októberi aukció egyik legérdekesebb darabja az az 1963-mas Lincoln Continental, melyben halála napján az amerikai elnök és felesége utazott.
Azt azért érdemes már az elején tisztázni, hogy ez a Lincoln nem az a Lincoln, melyben lelőtték JFK-t. Az egy 1961-es modell volt és jelenleg is a michigani Dearbornban lévő Henry Ford múzeumban látható és érdekessége, hogy az amerikai elnököket nem riasztotta el a gyilkosság, hiszen egészen 1977-ig használták az autót.
Szóval az eladásra kínált autó egy 1963-mas modell, melyben ugyanazon évben november 21-én és 22-én (azaz a halálát megelőző napon és halála napján) utazott az elnök és felesége.
Ezzel az autóval hajtottak a Carswell légibázisra, hogy onnan repüljenek Dallasba, szóval ha úgy tetszik, ez az utolsó autó, melyből élve szállt ki.
A limuzin azóta új motort kapott, helyreállították a karosszériáját, a festést, ugyanakkor az utastér (például a piros bőrülés) érintetlen maradt. A szakértők szerint az autó 300 ezer és 500 ezer dollár között kelhet el.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek