Az ember azt hinné, 2020 nem kimondottan kedvez a luxusautók gyártóinak. Nos, a Lamborghini erre most alaposan rácáfolt, hiszen járvány ide, járvány oda, 57 éves történelme legjobb szeptemberét zárta.
Az olasz autógyár büszkén jelentette be, hogy 57 éves történelme során még soha annyi autót (738 darabot) nem szállított ki szeptemberben, mint idén. Ami önmagában is hatalmas eredmény lenne, ám a körülményeket figyelembe véve nyugodtan elképesztőnek nevezhető.
Talán még mindenki emlékszik rá, hogy Olaszország az első európai országok között volt, melyeket nagyon keményen sújtott a Covid-19 járvány, olyannyira, hogy márciusban több autógyár (így a Ferrari és a Lamborghini is) kénytelen volt leállni a gyártással.
Az egészségügyi válságból és a lezárásokból logikusan következett a gazdasági válság, minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Lamborghinihez hasonló vállalatok beleálljanak a földbe.
Mégsem így történt, amit a cégnél elsősorban annak tulajdonítanak, hogy sikerült kihasználni az alkalmat arra, hogy az „új normális” jegyében újraszervezzék a vállalatot.
„Új módszereket próbáltunk ki az ügyfelekkel és a márka rajongóival folytatott kapcsolattartásban, miközben nem adtuk fel a jövőt érintő terveinket sem, ami megkülönböztet minket a többi márkától” – nyilatkozta az Automobili Lamborghini elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali.
Éppenséggel volt mire építeni, hiszen az olasz autógyár az elmúlt években kifejezetten jól teljesít, és az idei év harmadik negyedévében is 2038 autót szállított le – nem utolsósorban a gyár SUV-ja, az Urus sikerének köszönhetően.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek