Pár éve felszaladt pár szemöldök, amikor a Harley-Davidson bejelentette tervét, mely szerint a fiatalabb generációt megcélzandó elektromos motorokkal és kerékpárokkal állna elő.
A szemöldökhúzogatás óta eltelt némi idő és ezen némi idő alatt sok minden megváltozott. Például a legendás amerikai márka bevételei folyamatosan csökkennek, a Harley-Davidson kénytelen volt újragondolni tevékenységét, aminek az lett a vége, hogy embereket bocsátottak el és próbáltak az eredeti tevékenységükre (azaz a járműgyártásra) összpontosítani.
E folyamat közben jött a hír, hogy az amerikai cég csak előáll a belengetett elektromos bringával Serial 1 Cycle név alatt. Emellett egy retróhangulatú koncepciót e-bringát is belengetett, ami Serial 1 név alatt jövő márciustól lesz kapható a tervek szerint.
A Serial 1 utalás az első Harley-Davidson motorra, amit 1903-ban dobtak piacra Serial Number One név alatt. A sors furcsa fintora, hogy az első Harley voltaképpen nem volt más, mint egy kerékpárra szerelt motor.
Az amerikai gyártó rájátszva erre a párhuzamosságra (hiszen végtére is az elektromos bringa sem más, csak közben eltelt közel 120 év) áll most elő a kicsit retróhangulatot árasztó kerékpárral.
Valóban, ha közelebbről megnézzük, akkor a fehér kerekek, a bőr nyereg, a kormány, a fekete váz mind kicsit múlt századi hangulatot áraszt (és nagyon jól néz ki, tesszük hozzá).
Sajnos technikai részletekkel nem tudunk szolgálni, mert a gyár ezt még nem tette közzé, annyit igen, hogy azért nem 100 százalék, hogy a tavasszal boltokba kerülő bringa pontosan ugyanígy néz majd ki – speciel szerintünk nem lenne rossz ötlet.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek