A Lamborghini 2018-ban vetette bele magát az elektromos bringák világába. Szemben azokkal a gyártókkal, akik a sima kerékpárokat szerelték fel motorral (vegyes eredménnyel), az olasz gyártó eleve e-bringákat tervezett, és ez meg is látszik rajtuk.
A Lamborghini abban is különleges, hogy a motoros kerékpárjaira az autókban megszokott váltókat szerelt (amelyek megjegyzik a kedvenc beállítsainkat). Ráadásul ezek a járművek nagyszerűen néznek ki.
A méretes kijelző kifejezetten sok információval szolgál, láthatjuk rajta, milyen fokozatban vagyunk, mennyivel megyünk, milyen az akkumulátor töltöttségi szintje, a megtett út, hogy csak egy párat említsünk. A bringa országúti (Sporter) és off-road (Crosser) változatban is kapható.
Ami az akkumultárot illeti, a gyártó esküszik rá, hogy öt óra alatt teljesen feltölthető, mintegy 100 km tehető meg egy töltéssel, a végsebesség csak e-módban 36 km/óra magasságában van.
A kerékpárokat PIN-kóddal lehet lezárni, de ha a szükség úgy hozza, akkor a hátsó kerék és az akkumulátor is könnyen lekapható. A Lamborghini e-kerékpárhoz nem kell jogosítvány.
A rossz hír, hogy az ára 18 ezer dollár (5,4 millió forint), ami egy alsókategóriás új autó ára, ezzel együtt aki e-bringára feni a fogát, annak ez is egy opció lehet.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek