Charlie Rose 18 évesen csatlakozott a brit rendőrséghez, ahol két évig szolgált, majd leszerelt. Mostanában ezt aligha bánja, hiszen OnlyFans-karrierjének hála kifejezetten sok pénz (havi 210 ezer dollár) folyik be a számlájára. Vett is magának egy Lamborghini Huracant.
A már 27 éves brit szépség saját állítása szerint azért hagyta ott alig két év után a rendőrséget, mert nem bírta elviselni a férfiak dominálta közeget, legalábbis a news.com.au ausztrál hírportálnak adott interjúja szerint.
A rendőrség után elég érdekeset váltott, hiszen egyike lett az OnlyFans nevű, előfizetésen alapuló platform első 100 tragjának. A húzás anyagi szempontból mindenképpen bejött neki, hiszen az oldal TOP100 modelljeinek egyikeként már 2,3 millió dollárt keresett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Mindenki abból indul ki, hogy az OnlyFans csak és kizárólag pornó, ami ellen egyébként nekem semmi kifogásom nincs, még akkor sem, ha személy szerint én nem készítek ilyen tartalmat” – fogalmazott az ausztrál oldalnak.
„Az én oldalam nagyon visszafogott, de működik, mert kevés ilyen van. Rengeteg a hardcore oldal, de én ilyet nem csinálok, ezért az én profilom teljesen más” – fejtegette.
„Igen, csinálok szerepjátékot, úgy beszélek a kamerához, mintha az egy férfi lenne, fantáziákat is kielégítek, de leginkább csak beszélek” – bizonygatta, hozzátéve azt is, hogy kifejezetten jó, személyes és napi kapcsolatot épített ki sok rajongójával.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Charlie Rose állítása szerint napi 14-16 órát (!) dolgozik és még amikor nyaral vagy „szabadságon van”, akkor is dolgozik naponta 4-6 órát, hogy mindig új tartalom kerüljön fel az oldalára.
„Sokan tartják ezt könnyű pénznek, hiszen elég pár meztelen képet feltölteni, de azt nem látják, naponta milyen sok óra munka áll mögötte” – emelte ki a modell.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az így összeszedett (nem kevés) pénzt próbálja befektetni, vett már magának ingatlant is. Állítja, hogy csak bevételei mintegy 5 százalékát fordította eddig luxusjavakra, melyek közül az egyik egy 370 ezer dolláros Lamborghini Huracan, gyermekkori álmát teljesítve ezzel.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek