Négy Ferrari, egy 7 millió dolláros luxusház és több tízmillió dolláros vagyon. Daniel történetében a merészség, a szerencse és persze az okos befektetés egyaránt szerepet játszik. Nos és a Bitcoin.
Főhősünk 2010 végén és 2011 elején egy technológiai cégnél dolgozott, de eléggé unta már, hogy a nehezen megkeresett pénze nagy része a lakhatásra és egyéb kiadásokra megy – igaz, még így is félre tudott tenni pár év alatt 55 ezer dollárt.
Huszonkilenc évesen úgy gondolta, még pár éve lehet arra, hogy megtakarítson és egy merész befektetéssel akár megalapozza a jövőjét. Ekkor jött a Bitcoin, aminek darabja akkor 90 cent volt.
Daniel gondolt egy nagyot és vett belőle 5200 darabot, nem egészen 5000 dollárt költve. Célja az volt, hogy amikor egyszer (a nagyon távoli jövőben) az ár felmegy esetleg 25 dollárig, akkor eladja, szép nyereséget kasszírozva.
Közben persze nem adta fel a munkáját, teltek az évek, előrébb lépett, már megengedhette magának, hogy vegyen egy házat is és bár közben a Bitcoin már bőven hozta a 25 dolláros szintet, a rövidtávú céljait már elérte, így arra gondolt, tartja még egy kicsit.
Közben persze az árfolyam hatalmasakat liftezett, volt, hogy kidurrant a lufi, de Daniel kivárt. Egészen 2017-ig, amikor már 11 ezer dollár (!) volt egyetlen Bitcoin. Hősünk ekkor gondolt egyet és eladott 2250 darabot, csekély 24 millió 750 ezer dollárt keresve vele. Ott állt tehát a harmincas évei közepén dúsgazdagon.
Elkezdett vásárolni, négy Ferrarit, egy BMW X5-öt, egy Bentley-t – összesen több, mint 1,5 millió dollárt költött autókra, majd megvette álmai házát is 7 millió dollárért.
Még mindig maradt mintegy 17 millió dollárja, ennek a nagyobb részéből vett egy bevásárlóközpontot, pár lakást, ezek mind hozták a pénzt neki.
Hogyan él ma Daniel? Nos, eladott két Ferrarit, ellenben vett egy Lamborghini Huracant és egy Tesla Model S-t. Álmai házában él, azóta vett még pár ingatlant, amit kiad – és még mindig van közel 3000 bitcoinja, amit tervei szerint sokáig megtart.
Félévente utazik egyet, családja nincs, nem költ túl sokat ruhákra, ellenben szívesen jár étterembe, de az autóktól és a háztól eltekintve nem úgy él, mint egy sokszoros dollár(tíz)milliomos.
Mert hát az: csak a maradék bitcoinjai érnek körülbelül 85 millió dollárt, a részvényei, ingatlanjai pedig még körülbelül 60-at, de nem lenne meglepő, ha inkább előbb, mint utóbb elérné a 200 millió dolláros határt.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek