Kinek jutna eszébe mintegy 6 millió forintot adni egy rommá tört Jaguárért? Alighanem elég sok embernek, máskülönben aligha árvereznék el a képen látható Jaguar XK150 Drophead Coupe-t.
Márpedig szakértők szerint könnyen előfordulhat, hogy a leendő tulajdonosnak akár 10-15 ezer fontot is le kell majd szurkolnia az autóért. Más kérdés, hogy ez a Jaguar akkora ritkaság, hogy egy restaurálást követően akár 250 ezer fontot (105 millió forintot) is érhet.
Ez a Jaguar XK150 S 3.8 Drophead Coupe 1960-ban készült és elképesztő ritkaságnak számít, már csak azért is, mert jobbkormányos változatból összesen 69 példány készült.
Egy rendben karbantartott eredeti változat simán megér félmillió fontot (nagyjából 210 millió forintot) is. Más kérdés, hogy ez a példány 25 éve tört össze, amikor lesodródott az útról és belerohant egy fába.
Azóta a tulajdonos garázsában állt, aki azt állítja, a baleset óta meg sem próbálta beindítani (na, nem mintha sok esélye lett volna rá a fotók alapján). Az autó a Bonhams május 22-i árverésén cserélhet gazdát – először 1971 óta.
Ilyen volt - és megint ilyen lehet
Az autóban egyébként eredetileg egy 3,8 literes, hathengeres benzinmotor hozta a 265 lóerőt. Újkorában 7,3 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 100 km/óra sebességre, a végsebessége 220 km/óra körül alakul.
(Fotó: Bonhams)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek