Ha extravaganciáról van szó, akkor a rappernek nem kell a szomszédba menni egy-egy ötletért. Most például azzal kápráztatta el barátnőjét, hogy egy magánvacsorára kibérelte a Los Angeles Dodgers baseballcsapat stadionját.
Egyedi, 700 ezer dolláros Rolls-Royce, 400 ezer dollárba kerülő Hästens Grand Vividus ágy, ugyanannyiba fájó telefontok vagy egy 100 millió forintos trollkodás – Drake-nek a pénz nem számít, ha luxusról van szó (még ha az értelmetlen is).
Most a Dodger Stadiont bérelte ki, hogy együtt vacsorázhasson Johanna Leia modellel. A randevút állítólag az egyik hely tévés stáb helikopteréről szúrták ki, de a magunk részéről azon sem lennénk meglepve, ha a tévések „Drake szűk környezetéből” kaptak volna fülest.
A 40 éves modell és a kanadai rapper állítólag egy ideje már randiznak, legalábbis az ilyesmiben felettébb jólértesült TMZ szerint.
Ami a vacsorát illeti, az asztalt a Dodgers kispadjánál állították fel, a séf és a pincérek mellett egy mixer is volt, aki bármilyen italt elkészített nekik. A párra két fekete SUV várt a stadionon kívül a gyors és hatékony távozást segítendő.
A Dodgers Stadionját persze megfelelően vastag bankszámlával bárki kibérelheti, más kérdés, hogy jellemzően inkább több száz fős partikat szoktak ott rendezni.
Utolsó kommentek