A republikánus Mitt Romney a 2012-es elnökválasztáson kapott ki a demokrata Barack Obamától. Az eddig sem volt titok, hogy a szenátor elég jól van eleresztve anyagilag, most például 23,5 millió dollárért adta el kaliforniai házát.
A La Jollában fekvő 800 négyzetméteres, öt háló- és hat fürdőszobás házat még 2008-ban vette a politikus, akkor 12 millió dollárt fizetett érte. Az, hogy most közel a duplájáért adta el, nem azt jelenti, hogy ennyit keresett rajta, ugyanis anno nagyon komoly átalakításokat végzett rajta.
Illetve az átalakítás talán nem is teljesen jó szó, hiszen voltaképpen fogta és a földdel tette egyenlővé az addig a telken álló három hálószobás házat és egy teljesen újat (és jóval nagyobbat) építtetett rá.
A 2012-es elnökválasztási kampány során elég komoly botrány lett a dologból, például azért, mert a házhoz sikerült egy kétszintes, négy autót befogadó garázst építeni, méghozzá lifttel.
„Az autóknak saját lift jár” – írta akkor például a Politico, de a lap nem volt egyedül a kritikus hangvétellel, a republikánus politikus ellenfelei előszeretettel használták fel a házat arra, hogy megmutassák, szerintük kizárt, hogy egy ilyen gazdag politikus átérezze a középosztály helyzetét.
Más kérdés, hogy mivel a ház mindössze 1700 négyzetméteres telken fekszik, így ha úgy nézzük, csak egy ügyes helykihasználásról van szó, de hát a politika olyan, amilyen.
A házat egyébként a szomszédok sem szerették, éppen azért, mert szerintük túl nagy volt egy ekkora telekhez, ráadásul zavarja a kilátást az óceánra.
Mitt Romney most mindenesetre megvált a háztól, az új tulajdonos egy biotechnológiában érdekelt vállalkozó, William Rastetter és felesége, Marisa.
A politikus sem lett persze hajléktalan, hiszen legkevesebb három másik ingatlana van még feleségével közösen: egy közel 600 négyzetméteres újonnan épült ház a utahi Holladayban, egy 1997-ben 3 millió dollárért vásárolt nyaraló a New Hampshire-i Winnipesaukee-tónál és egy ház Washington mellett.
Utolsó kommentek