Eladta New York Manhattan városrészében fekvő luxus penthouse-át a Toys 'R' Us alapítója. Charles Lazarus 21 millió dollárt kasszírozott az Upper East Side-on található ingatlanért, amit most jól meg is mutatunk.
A 90 éves Charles Lazarus 1948-ban alapította a Toys 'R' Us nevű céget, amit aztán a világ egyik legnagyobb játékforgalmazó vállalatává fejlesztett. A cégnek világszerte 1700 üzlete van, ezek fele az Egyesült Államokban.
Így aztán nem csoda, hogy Charles Lazarus New York egyik legelőkelőbb épületében lakott. A Fifth Avenue-n található társasházban az amerikai elit lakik, hatalmas vagyonok, az amerikai arisztokrácia leszármazottai és tagjai, például a Seagram egykori vezérigazgatója, Edgar Brofman Sr. vagy a texasi olajmágnás, Erving Wolf.
Jellemző, hogy az egyik legnevesebb bróker, A. Laurance Kaiser IV egyszer azt mondta az épületben uralkodó viszonyokra, hogy „ha 100 millió dollárnál kisebb a vagyonod, akkor szegénynek számítasz".
Visszatérve a penthouse-ra, az összesen 11 szoba között négy háló, és hat fürdőszoba is van a 11. és 12. emeleten. Az épületre jellemző, hogy az aljában egy privát francia étterem működik.
Charles Lazarus először 2011-ben próbálta meg eladni az ingatlant, akkor még 29 millió dollárt kért érte. Azóta folyamatosan csökkent az ár, míg végül 24,5 millió dollárnál állt meg. A vevő egy perui milliárdos, Carlos Rodriguez-Pastor.
Ha tetszett a poszt, szavazz ránk a Goldenblogon az Életmód kategóriában! Előre is köszönet és hála!
Utolsó kommentek