A Credit Suisse legfrissebb elemzése szerint a világ milliomosai és milliárdosai, azaz a lakosság fél százalékának kezében van a Föld javainak 39 százaléka.
Jelenleg 29,7 millió ember él a Földön, akinek vagyonának nettó értéke legalább egymillió dollár (ez – hacsak nem számolunk rosszul, amire van esély - a 7 milliárdos népesség körülbelül fél százaléka). Ez a nem egészen 30 millió ember 89 trillió dollár fölött gyakorol ellenőrzést. A befolyásuk ráadásul nő is, hiszen az arány tavaly még „csak” 35,6 százalék volt. (Gazdasági válság, igaz?)
Az elmúlt másfél évben az Egyesült Államok adta hozzá a legnagyobb részt a gazdagodáshoz, 4,6 trillió dollárt. A második Kína (4 trillió), majd Japán (3,8), Brazília (1,87) és Ausztrália (1,85) következik.
Jelenleg 84700 embernek van legalább 50 millió dolláros vagyona, csaknem felük (35 400 ember) az Egyesült Államokban él. Legalább 100 millió dollárja már csak 29 ezer embernek van, 500 milliója pedig 2700 szerencsésnek.
A legnagyobb növekedés (nem meglepő módon) Kínában, Indiában és Brazíliában várható a következő években. Kínában idén átlépte az egymilliót a dollármilliomosok száma. Szakemberek arra számítanak, hogy Kínában és Afrikában a következő öt évben 90 százalékkal gyarapszik majd a vagyonok mértéke (39 és 5,8 trillió dollárra), míg India és Brazília várhatóan duplázni fog.
Utolsó kommentek