Összesen tíz magánlakás lesz eladó a London belvárosában épülő, The Shard (Szilánk) nevet viselő felhőkarcolóban. Nem csak az épület magassága, hanem a lakások árai is az eget verdesik majd.
A brit főváros legújabb nevezetessége lesz a The Shard nevet viselő, 72 emeletes épület, melynek tetején, összesen 13 emeleten, 10 lakás lesz majd eladó. Bár pontos árat egyelőre nem tudni, szakemberek szerint az exkluzív otthonok 30 és 50 millió font között kelhetnek majd el. Ezzel az árral csak a szintén londoni One Hyde Park vetekedhet, azaz a világ egyik legdrágább helyét köszönthetjük a Szilánkban.
Az épület egyik leglátványosabb különlegessége a magassága. Egész Nyugat-Európában nem lesz ugyanis magasabban magánlakás (mielőtt kapnánk a fejünkre, igen tudjuk, hogy például az Alpokban több ezer méteren is vannak magánházak, itt természetesen az emeletszámot értjük...), amiből az is következik, hogy tisztább napokon a lakók akár a tengert, vagy az ascoti lóversenypálya központi lelátóját is láthatják majd.
A tíz lakás a 1,5 milliárd fontos (!) beruházással épülő, 72 szintes épület 53.-65. emeletén lesz kialakítva, a legmagasabban fekvő penthouse 224 méter magasan fekszik majd.
A tíz lakásból hét egyszintes, hét pedig kétszintes lesz, utóbbiak teljes emeleteket foglalnak majd el.
A lakások alatti három szinten éttermek, majd 27 emeletnyi iroda, végül 19 emeletnyi szálloda lesz (a hiányzó négy szintről nem szól a fáma), fölötte pedig kilátók. A torony júliusra lesz készen – legalábbis a külseje, mert a nyitás csak jövőre várható.
„A fejlesztők annyi pénzt kérnek a lakásokért, amennyit akarnak” - véli a Property Weekly szakhetilap munkatársa, Giles Barrie - „Akik megengedhetik maguknak, verekednek majd az ilyen londoni presztízs otthonokért. A főváros csak profitál abból, hogy más országokban gondok vannak”.
„A Londonban ingatlant vásárló görögök aránya kettőről hat százalékra nőtt. Tavaly jöttek az egyiptomiak, és ha Nicolas Sarkozy elbukja a francia elnökválasztást, akkor elindul a francia források áradata” - teszi hozzá a szakújságíró.
A The Shard egyébként (mint sok hasonló építmény) élénk vitákat váltott ki Londonban. Vannak, akik szerint a brit főváros egy újabb, szimbolikus épülettel gazdagodik, míg mások (egyebek mellett az Unesco) úgy véli, a The Shard miatt veszélybe kerülhet a Tower világörökségi tagsága, mivel a felhőkarcoló lerombolja az épület „képi egységét”.
Utolsó kommentek