Az olimpia nem csak sport-, hanem társadalmi esemény is (a kettő arányaiba most ne menjünk bele), így aztán nem csoda, hogy aki csak teheti a szépek és gazdagok közül, tiszteletét teszi a brit fővárosban. Lehetőleg jachton. Mutatunk pár tetszetős példányt a Temzéről.
Aki megtisztel bennünket azzal, hogy követi blogunkat, talán emlékszik, hogy körülbelül két héttel ezelőtt már írtunk arról, hogy elkezdtek befutni a luxusjachtok Londonba. (Aki nem emlékezne, az ide kattintva elolvashatja ismét a posztot.)
Nos, túl vagyunk az olimpia felén, így aztán megint vetünk egy pillantást a Temzére, és megnézzük, hogyan is állunk jacht dolgában. Jelentjük, jól, hiszen akad pár szép darab. Megmutatunk párat.
1.Octopus
A fentebb linkelt posztban részletesebben is foglalkoztunk a Microsoft-társalapító hajójával, így most még egyszer nem mutatnánk be. Most csak annyit, hogy a 130 millió dolláros hajónak saját night clubja (...), zenei stúdiója (a Beastie Boys ott vette fel az egyik lemezét), kosárpályája és mozija van, a közlekedés megkönnyítését pedig két helikopter-leszálló és két tengeralattjárót fogadni képes dokkoló szolgálja. (Ja, és a nyitóképen látható.)
2. Deniki
Az 52 méter hosszú Deniki a holland milliárdos, Marcel Boekhoorn tulajdona. A monacói GP idején rendszeresen látható, így aztán különösebben senkit sem lepett meg, hogy az olimpiát is eljött megnézni a pénzember. A hajó egyik különlegessége az ötféle nemesfa borítás. Szép.
3. Ilona
A 81 éves ausztrál (bevásárlóközpontok építéséből meggazdagodott) milliárdos, Frank Lowy Ilona nevű hajója a Canary Wharfnál kötött ki. A 74 méteres, 124 millió dollárba került jachton mozi, fitneszterem, masszázsszoba is van, mindez 16 vendég teljes kényelmét szolgálhatja egy időben.
4. Seanna
A Benetti által épített, 65 méteres hajón tucatnyi vendégnek van teljes értékű hely, és nem lennénk túlzottan meglepve, ha sikerült volna kiadni. Ugyanis a jacht bérelhető, heti csekély 680 ezer dollárért bárki viheti. Ennyi pénzért persze bárki nem fogja...
5. Harle
Egyre kisebbek a hajók, ahogyan haladunk a listán előre, a 2007-ben épült Harle már „csak" 44,6 méter hosszú. Csúcssebessége 14 csomó, de jelenleg ezt nem nagyon használja ki, hiszen a Canary Wharfnál horgonyzik, vendégeivel a fedélzeten.
6. Sea Blue Z
A helyiek és a turisták is meg-megállnak megbámulni ezt a gyönyörű jachtot, amely a maga 37 méteres hosszával csak a fenti társaihoz képest számít kicsinek.
7. Favorita
A végére maradt a legkisebb hajó, a 29 méteres Favorita. A jármű 3 millió dollárért eladó, ami tulajdonképpen ezen a piacon aprópénz. Akit érdekel, még egy hétig Londonban megtekintheti.
Utolsó kommentek