A csillagászati ár ellenére még mindig jövedelmezőnek bizonyulnak az óriáshajók. A Royal Caribbean újabb egymilliárd euróért készül megépíteni a harmadik óceánjáróját.
A hatezer fős (a képen látható) Oasis of the Seas és testvére, az öt centiméterrel hosszabb Allure of the Seas kivételesen vonzó hajóknak bizonyultak a Royal Caribbean flottájában. Bár mindkét hajó megépítése több mint egymilliárd dollárba került darabonként, két évvel a legutolsó után bejelentették a harmadik testvért is.
Az eddig csak pletykaként kezelt, egyelőre név nélküli, jármű szerkezetében hasonlítani fog a két elődjére és körülbelül ötezer utast tud majd szállítani, miután 2016-ban vízre bocsátják.
Az előző két óriás igen jó bevételt termelt, az újszülöttel viszont szeretnének majd új éttermi, szórakoztató koncepciókkal és új útvonalakkal kísérletezni.
Mindezt Richard D. Fain, a Royal Caribbean igazgatója jelentette be, de mivel az új hajónak még csak a vázlatai léteznek, ezért minden további csak találgatás lenne.
Utolsó kommentek