Olasz bőrrel bevont ülések, a legjobb minőségű anyagok, a legmodernebb csúcstechnika – rengeteg leg található abban a GMC Yukon XL-ben, ami belül olyan, mintha egy magánrepülőben ülnénk.
A Lexani Motorcars már eddig is előrukkolt pár luxusváltozattal, így nemrég a közel 300 ezer dolláros Mercedes-Benz Sprinterrel (nem is olyan régen mi is írtunk róla). Most újabb autót vettek kezelésbe, méghozzá egy Y4 GMC Yukon XL Motorcoach-ot.
Márpedig ha a Lexani kézbe vesz valamit, akkor ott jönnek a csúcsminőségű anyagok – és így talán nem is olyan nagy meglepetés a hasonlóság a két autó között.
Rögtön azzal kezdték, hogy 76 centivel meghosszabbították a karosszériát, amivel jelentősen megnőtt az utastér mérete is. Erre szükség is volt, hiszen így több hely maradt az üléseknek és a luxuskiegészítőknek.
Márpedig utóbbiból akad rendesen: a legfinomabb olasz bőrrel bevont ülésekről már esett szó, bár talán ülésnek nevezni ezeket a mindenfelé állítható foteleket talán még sértő is...
Természetesen nem maradhatott ki a LED tévé, a Playstation 3, az Alpine audiórendszer, az Apple Mac Mini, és még sorolhatnánk.
A lényeg, hogy a „mindent a kedves vevőkért!" szlogen jegyében a kialakításkor maximálisan figyelembe veszik a kéréseket, így akár minden autó egyedivé válhat. Ami egyben persze jelentősen befolyásolja az árat is.
Utolsó kommentek