Jackie Kennedy és Aristotle Onassis esküvőjének helyszíne 154 millió dollárért kelt el. A vevő a korszellemnek megfelelően egy orosz milliárdos lánya. Pedig amikor korábban felröppent az eladás (ál)híre, hatalmas lendülettel tagadták, hogy megfordult volna a fejükben az elképzelés.
A hírek szerint 34.6 milliárd forintot ért a vásárlónak az a magánsziget, amin John F. Kennedy özvegye és a hajómágnás Aristotle Onassis megesküdött 1968-ban.
A Skorpios nevű szigeten három hatalmas ház található. Közülük az egyik, a „Rózsaszín Villa" kifejezetten Jackie-nek épült. Ezen kívül van még helikopter-leszálló, teniszpályák, parkok és egy kikötő is.
A hajómágnás 1962-ben vásárolta meg a Ión-tengeri szigetet, ami akkor mindössze körülbelül 3.45 millió forintnak megfelelő drachmába került. A házasság hat évig, Onassis 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott.
Ha minden igaz, Onassis egyetlen életben maradt örököse, az unokája, Athina adta el a szigetet egy orosz milliárdos lányának Jekatyerina Riboljovjevának. A hír azért is ver fel nagy port, mert arról már korábban is cikkeztek, hogy eladó a sziget, de ezt például 2009-ben határozottan cáfolta az örökösnő.
Ennek többek között az volt az oka, hogy a szigetnek hatalmas érzelmi értéke is van, mert maga Onassis, a lánya Christina (Athina anyja) és a fia Alexander is ott van eltemetve. A helyzet azóta azonban, úgy tűnik, változott.
Az orosz milliárdos lány nagy lehetőségeket lát a sziget környezetbarát technológiákkal történő fejlesztésében, és hosszú távú befektetésnek tekinti a vásárlást.
A hölgy egyébként természetesen nem ismeretlen milliárdos körökben, mi is hírt adtunk arról, mikor 88 millió dollárért megvette a manhattani 15, Central Park West cím alatt található ház penthouse-át.
Az ingatlan alighanem egész New York egyik legelőkelőbb (és legdrágább) lakása, tíz hálószoba, hatalmas terasz, 7 hatalmas gardróbszoba is van e közel 700 négyzetméteres penthouse-ban.
Utolsó kommentek