Na, jó, legalábbis a brit gazdagok közül. Válság ide, válság oda, a szigetország milliomosai körében virágzik a magánrepülőgépek piaca. Európában már csak Németországban van több magángép, és nem úgy tűnik, mintha megtörne a lendület.
Miközben családok millióinak kell egyre inkább megfontolniuk Nagy-Britanniában is, mire költenek, aközben a társadalmi-gazdasági skála másik végén egy egészen érdekes jelenséget látunk: a magánrepülőgépek számának kiugró növekedését.
Nem akármilyen emelkedésről van szó, hiszen 2007 és 2011 között 50 százalékkal ugrott meg a rendelések száma a 2002-2006-os megelőző (egyébként szintén hatalmas csúcsot jelentő) időszakhoz képest. 2007 és 2011 között 232 gép talált tulajdonosra, ami Európában egyedülálló adat.
A hatalmas növekedést elsősorban az utazási idő lerövidítéséért áldozni is hajlandó cégvezetők (illetve vállalataik), valamint az orosz oligarchák okozták. (Ebből következik az is, hogy a Nagy-Britanniában vett és regisztrált gépek egy része elsősorban Oroszország fölött tölti majd ideje nagy részét.) No meg persze a sportsztárok, például a teniszező Andy Murray.
Európában csak Németországban van több (621) magángép, mint Nagy-Britanniában (503) a NetJets nevű, Warren Buffett érdekeltségébe tartozó légügyi cég adatai szerint.
Az egyik repülőgépgyártó, a Beechcraft International Services Company elnöke szerint a vállalatok kisbefektetői hibát követnek el akkor, amikor a cégvezetők magángépei ellen emelik fel szavukat.
„Nem helyes, ha panaszkodnak, hiszen így sokkal hatékonyabb az ember. Megpróbáltam menetrendszerű járattal eljutni négy európai országba két nap alatt. Egyetlen késés, és ez máris lehetetlenné válik. Magángéppel egy nap alatt megoldható" – mondta Shawn Wick.
Miután eldörzsöltük a meghatottságtól előbukkanó könnycseppeket, azért vessünk egy futó pillantást az árakra is. Induljunk ki abból, hogy a válság miatt nem vásárolunk, hanem bérelünk gépet! Nos, egy London-Frankfurt út 10 ezer fontba (3 millió 400 ezer forintba kerül) oda-vissza öt embernek egy Cessna Citation-ön. A London-Párizs út ára géptől függően 4700 és 27 ezer font között mozog (azaz 1,6 és 9,2 millió forint).
A legkedveltebb gépek a Gulfstream G550, a Dassault Falcon, a Hawker 400 és a már említett Cessna Citation XLS, ami egyébként a világon a legtöbb példányban eladott gépe.
Utolsó kommentek