Nem unatkozik aktív sportpályafutása befejezte után sem David Beckham. Az angol labdarúgó-válogatott volt kapitánya nemzetközi kötelezettségei mellett sok időt tölt a családjával és még arra is maradt ideje, hogy kicsit megfuttassa McLaren Spider sportautóját.
Nyáron ugyan befejezte aktív pályafutását David Beckham, ám az ezredforduló ikonikus sztárja azóta sem unatkozik. A csütörtöki napot például a családjával töltötte Disneylandben, pénteken viszont már Beverly Hillsben fotózták le.
Nem is akármilyen körülmények között, hiszen az angol sportoló egy 319 ezer dollárt (71 millió 775 ezer forint) értékű McLaren Spider volánja mögött ült. A 616 lóerős szörnyeteg nem akármilyen darab, hiszen a „fapados" változata is 268 ezer dollárba (60 millió forintba) kerül.
Nem is csoda, hiszen a McLaren nagyon sok mindent beleépített, amit a Formula-1-es szereplése során fejlesztett ki. A nem akármilyen szépségű karosszéria alatt egy 3,8 literes V8-as motor dühöng, ha odalépnek egy kicsit neki.
Utolsó kommentek