Házat, méghozzá 6,1 millió dollárért. Mármint Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze, Jr., akiknek nemrégiben született meg második közös gyermekük, ezért célszerűnek érezték, ha befektetnek egy hatalmas közös otthonba.
A kilencvenes évek végének fiatal sztárja volt Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze, Jr., akik mindketten játszottak a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című sikerfilmben.
Bár karrierjük azóta mintha hanyatlóban lenne, elsősorban tévésorozatokban szerepelnek, azért olyan nagyon rosszul nem megy nekik, ha megengedhették maguknak a 700 négyzetméteres Los Angeles-i házat.
A 6 háló- és 5 fürdőszobás ingatlan 2006-ban épült és ha azt mondjuk, hogy nem kicsi, akkor visszafogottak voltunk. A dupla belmagasságú hall, az étkező és a konyha is meglehetős méretű, amit nyilván hangsúlyoznak a hatalmas ablakok is.
Az emeleten sorakoznak a háló- és és fürdőszobák, valamint az esetleges vendégek lakhelyei, amelyek közül természetesen méretében is kiemelkedik a szülők hálója, valamint egy kandallós előtér.
A kert tulajdonképpen meglepően kompakt (mármint egy 6 millió dolláros házhoz képest), a kötelező medencével, beépített barbecue-val, és némi fű is akad.
(via)
Utolsó kommentek