Az amerikai elnöki autó 1,5 millió dollárba került és természetesen tele van a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen extrákkal. A Cadillac sokkal inkább tank, mint autó.
A Beast (azaz Szörnyeteg) becenévre hallgató autó alighanem a világ legbiztonságosabb elnöki négykerekűje, legalábbis nehéz elképzelni ennél komplexebb kocsit.
A Beast elméletileg egy Cadillac, de míg az előző elnöki autó valóban egy jócskán megerősített Cadillac volt, addig Barack Obama kocsija sokkal inkább hasonlít egy tankra, mint autóra.
Az Autoweek megszerezte a szupertitkos jármű néhány jellemzőjét, mi pedig kötelességünknek érezzük, hogy megosszuk ezeket az információkat... A jelenlegi elnöki limuzin 2009-ben épült és komoly fejlődést jelent a George W. Bush által használt autóhoz képest.
Darabja 1,5 millió dollár
A közel 7 tonnás (!) kocsi 5,5 méter hosszú, egy V8-as benzinmotor hajtja és állítólag igen komoly gyorsulásra képes 0-100 km / órás sebességre. Egyébként elnöki limuzinból összesen 12 darab (!!) szolgál, darabja 1,5 millió dollárba kerül.
A Beast páncélzata olyan vastag és emiatt az ajtók annyira nehezek, hogy fizikailag szinte lehetetlen belülről kinyitni.
Nézzük, mi is van belül!
A csomagtartóban extra fegyverek, az elnök ülése alatt plusz oxigénpalack és egy vészhelyzet esetén használatos teljes orvosi felszerelés található, benne az elnök vértípusának megfelelő, nem kevés vérrel, arra az esetre ha az egyébként mindig az elnöki kíséretben lévő mentőt valahogyan elvágnák az autótól egy támadás során.
Az utastér teljesen szeparált a külvilágtól, ami azt jelenti, hogy még egy vegyi támadás esetén is sértetlen marad az elnök. Található bent egy titkosított műholdas telefon és egy speciális interaktív videórendszer, ami lehetővé teszi, hogy Barack Obama biztonságos konferenciabeszélgetést folytasson a Fehér Házzal, a Pentagonnal vagy bármelyik amerikai nagykövetséggel a világon.
Páncélozás és éjjellátó kamerák
Az autó, mint már említettük, természetesen páncélozott, eltávolítható üvegszálas burkolattal az ajtókon és a lökhárítón. A páncélozás ugyanaz, mint amit az amerikai hadsereg használ.
A Beast különleges zárral, kommunikációs és tűzoltó berendezésekkel van felszerelve, a kerekeken pedig kevlárral megerősített Goodyear-gumik vannak.
Az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat egy ideje már kísérletezik a különleges éjjellátó kamerákkal és monitorokkal, amit elsősorban akkor használnának, ha az autót érő esetleges támadás során megsérül és használhatatlanná válik a szélvédő, vagy más okból drasztikusan leromlanak a látási viszonyok.
(via)
Utolsó kommentek