Még csak 18 éves, de vásárlásait többen követik, mint a Vogue-ot, a Marie Claire-t és a Glamourt összesen. Bethany Motának már saját ruhamárkája van, lassan milliós üzletet jelentenek vásárlós videói. Az internet valóban bárkiből, szinte véletlenszerűen, ismert embert csinálhat.
Más kérdés, hogy ez éppen az ínyére van-e az illetőnek vagy sem. Bethany-nak alighanem, hiszen 14 évesen kezdte el posztolni kisfilmjeit, YouTube csatornája ma már népszerűbb, mint Lady Gagáé. Közel 5 millió követője van.
Az net tini sztárja eredetileg azért kezdett el YouTube-ozni, mert az iskolai megalázások ellen akart fellépni, magát akarta adni. Ő is ki volt téve egyik osztálytársa agressziójának online. Hát, ha visszaigazolásra volt szüksége, azt kétségtelenül megkapta. Mindenesetre, aki piszkálta, ma alighanem bármit megtenne, hogy olyan menő legyen, mint ő. Rajongóiban új közösségre talált.
Már külön műfaja van a „bevásárolok, és utána kommentálom a vásárolt darabokat a YouTube-on" filmecskéknek. Egyelőre nincsenek stílustanácsadók, és nagy csapat a tini körül. Leérettségizett és a szüleivel él. Filmjeinek helyszíne általában igazán csajos hálószobája.
Rajongói azért szeretik, mert vidám és nagyon személyes. Arról konkrét számokat nem árult el, hogy mennyi bevétele van, de a becslések szerint csak a videók havi 40.000 dollárt hoznak, ami 8.8 millió forint.
A lánynak nincs extrém, különleges ízlése, szereti a kényelmest és a lazát, plázákban megtalálható üzletláncoknál vásárol, amit kortársai is megengedhetnek maguknak. Így nem exkluzív és elérhetetlen, amit csinál.
Bethany csak olyan együttműködéseket köt, amik valóban megfelelnek a stílusának. Ő választja a színeket, a mintát, hogy mit, hogyan viselne. Ugyanakkor ma már nem csak divattal, vásárlással kapcsolatos témában tesz fel videókat, hanem például dekorációs ötleteket, úti videókat, vagy akár azt, hogy mit kapott karácsonyra.
Persze nem én vagyok a célközönség, de döbbenet milyen részletességgel beszél mindenről, amit vásárolt: mit kapott leértékelve, vagy milyen 3-t veszel 6-ot kapsz akciókba futott bele, minek milyen az illata, a tapintása, minderről 10 percben. A lelkesedés és az energia magával ragadó, és a tinilányoknak nyilván bejön, hiszen a vásárlós videót, amit megnéztem, a tavalyi Fekete Péntekről, több mint 1.82 millióan látták.
Utolsó kommentek