Négy év alatt a semmiből minden idők leggazdagabb brit fiúcsapatává lett a One Direction, akik tavaly hatalmasat arattak, a tagok vagyona pedig eléri a 14 millió fontot – fejenként. A legnagyobbaktól persze még (anyagilag is) nagyon messze vannak.
A 2010-es brit X Factorban tűnt fel a One Directon (nem, nem nyerték meg, másodikak lettek), azóta az öttagú fiúcsapat sikert sikerre halmoz. Tavaly például 136 koncertet adtak 78 városban 1,5 millió ember előtt, ezekből 114 millió font bevétel származott.
Albumaiak, turnéik, DVD-ik, a róluk szóló könyv, mi több, a nevükkel eladott parfüm mind-mind sikertörténet, olyannyira, hogy még nem volt fiúegyüttes, amely ilyen gyorsan ilyen sokat keresett volna.
Az öttagú csapat minden egyes tagja 14 millió fontos vagyonnal büszkélkedhet (ez ugye a matek szerint fejenként 14 millió) a Sunday Times fiatal (azaz 30 alatti) zenészeket összegző listája alapján.
Mindez persze semmi ahhoz képest, amennyit az őket futtató kiadó- (és X Factor-) főnök Simon Cowell keresett, aki csak tavaly szerény 300 millió fonttal gyarapította a vagyonát.
Adele vezet
Érdekesség, hogy a kirobbanó (és a fiúbandák átlag élettartamát tekintve meglehetősen tartós) siker ellenére nem ők állnak a lista élén (persze a pénz is ötfelé megy), hanem Adele, míg DJ Calvin és a Girls Aloud egykori sztárja, Cheryl Cole is megelőzi őket.
Adele annak ellenére maradt a lista élén 45 millió fontos vagyonával, hogy tavaly nem jelenet meg új lemeze, míg a listán újonc Calvin Harris vagyonát 30 millió fontra becsülik (nem is csoda, hiszen fellépésenként 10 ezer font alatt szóba sem áll senkivel).
A harmadik helyezett Cheryl Cole egy helyet visszacsúszva lett a harmadik, annak ellenére, hogy tavaly 2 millió fontot keresett.
Azért a tapasztalat az úr
A fiatalok jó szereplése ellenére természetesen még mindig a veteránok uralják a zeneipart. Az élen persze nem zenész, hanem a Warner Music Group tulajdonosa, a Londonban élő ukrán Len Blavatnik áll a maga szerény 10 milliárd fontjával.
A második tőle messze lemaradva a Zomba főnöke, Clive Calder (1,4 milliárd font), míg a harmadik a producer Sir Cameron McIntosh, aki tavalyi 175 millió fontos bevételével átlépte az egymilliárdos álomhatárt.
A negyedik helyen találjuk az első zenészt, aki természetesen nem más, mint Sir Paul McCartney, vagyonát 710 millió fontra teszik (tavaly 30 milliót keresett), utána következik Lord Andrew Lloyd-Webber (640 millióval), majd a U2 428 millió összvagyonnal, ami tavalyhoz képest 92 milliós csökkenés, mert volt menedzserük, Paul McGuinness vagyona már nem számít ide.
Hetedik helyezett a már említett Simon Cowell, majd egy másik médiamogul jön Simon Fuller személyében (382 millió), kilencedik helyen a Meet The Russians tévésorozat két sztárja, Mohammad és Kamaliya Zahoor következik, míg a tíz leggazdagabb sorát Sir Elton John (260 millió) zárja.
Utolsó kommentek