Akkora siker volt a Jaguar Mark 2 (a képeket elnézve ezt nem is csodáljuk), hogy a hírek szerint az eredetileg egyetlen példányban készült autóból most újabbak jönnek. Persze aki ilyet szeretne, annak amellett, hogy jó mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia, sietnie is kell, hiszen tömeggyártásra a jövőben sem számíthatunk.
Az angliai Shropshire-ben található, restaurálással foglalkozó Classic Motor Cars bejelentette, hogy a rendkívül pozitív visszhangra való tekintettel újabb példányokat gyárt majd a Jaguar Mark 2 Callumból.
Az autó a nevét a gyár dizájnigazgatójáról, Ian Callumról kapta, ami érthető, hiszen ő felelt a Mark 2 tervezéséért. Eredetileg egyetlen példány készült, méghozzá Callum személyes használatára, de olyan komoly kritikai sikere lett, hogy most úgy döntöttek, gyártanak még belőle.
A 18 hónap alatt készült Mark 2 by Callum értelemszerűen tervezője személyes ízlését tükrözi, és ha valaki szereti a retró életérzést, az aligha tud elmenni csak úgy az autó mellett. A 4,3 literes Jaguar XK motor egy módosított, 260 lóerős változatával felszerelt autó valamivel jobban teljesít, mint az eredeti, amit további változtatásokkal (például a felfüggesztés átalakításával) tovább erősítettek.
Az autó újragondolásakor Ian Callum meglehetősen könnyű kézzel dolgozott, megtartva az eredeti darab legfontosabb jellemzőit, ugyanakkor bizonyos pontokon modernizálva. A karosszériát például 2,5 centivel lejjebb engedték, miközben az autó mindkét oldalára négy plusz szellőzőt tettek, amitől kicsit sportosabb lett a megjelenése. A Mark 2 ikonikus krómozott orrát viszont változatlanul hagyták.
Belül természetesen bőrülések fogadják a sofőrt és az utasokat, újratervezték a műszerfalat is, míg Callum aláírása a kesztyűtartóra került. Nem maradhatott ki a navigáció és a multimédiás rendszer sem, ugyanakkor mindez nem változtatott radikálisan a kocsi belsejének hangulatán.
Ami az árat illeti, a hivatalosan Jaguar Mark 2 by Callum néven futó autó körülbelül 510 ezer dollárba (plusz adó) kerül majd, de természetesen a végső összeg nagyban függ majd a vevő kívánságaitól is.
(via)
Utolsó kommentek