A színész és (második) felesége az elmúlt hónapokban igencsak aktívak voltak az ingatlanpiacon, vásároltak is (nem is olcsón), most pedig egy New York-i lakást adnának el.
Bruce Willis és Emma Heming éppen az elmúlt hónapban adott 9 millió dollárt egy New Yorktól északra fekvő birtokért, nem sokkal előtte a Beverly Hills-i Benedict Canyon Drive-on fekvő ingatlanukat adták el 16,5 millióért – elég aktívak tehát a piacon.
Most ötezer dollár híján 13 milliót kérnek egy 3 háló- és ugyanannyi fürdőszobás New York-i lakásért. A történet meglehetősen érdekes, hiszen a negyedik emeleti ingatlant csak tavaly vették meg a U2 basszusgitárosától, Adam Claytontól.
Akkor 8,7 millió dollárt fizettek érte, majd lendületes felújításba fogtak, lett új konyha, kivették a falat a nappali és az étkező között és még sorolhatnánk, majd a napokban piacra is dobták, bő 4 millió dollárral drágábban (állítólag már jelentkezett is vásárló rá).
A lakás kétségkívül kellemes látvány, külön plusz pont, hogy a hatalmas ablakoknak köszönhetően rendkívül világos, és zsúfoltnak sem neveznénk (holott a maga kategóriájában a 3 hálószoba nem is számít soknak), ráadásul a panoráma sem utolsó, hiszen a lakás egy része a Central Parkra néz.
Az ingatlan teljesen automatizált, a fűtés, a hűtés, a világítás és egy teljes audio-vizuális rendszer szolgálja a kényelmet. A rezsi nem kevés, havi 6831 dollárt kell kifizetnie annak, aki végül megveszi (vagy megvette) az ingatlant, bár valami azt súgja, ez aligha okoz majd problémát.
A hall / nappali / étkező rész közel 100 négyzetméter, és a konyha is rendben van, a hálószobák mindegyikéhez jár a privát fürdőszoba, egyszóval a dolog még úgy is rendben van, hogy ezért a pénzért nagynak nem neveznénk.
A hírek szerint az eladást az is indokolja, hogy a Willis - Heming házaspár egy nagyobb lakást keres New Yorkban, ami indokolt lehet, figyelembe véve a két kisgyereket.
(via)
Utolsó kommentek