Méltán nevezhetjük szenzációnak azt a minapi bejelentést, mely szerint a világ egyik legnagyobb presztízsű autógyára összeáll a Quintessence Yachts nevű céggel és gyakorlatilag vízre száll, azaz motorcsónakot épít. Nem is akármilyet.
(fotók: mulderdesign.nl)
A bejelentést az Aston Martin nagy-britanniai központjában tették meg, ahol az AM37 első dizájnterveit is bemutatták. A motorcsónakot az autógyár, a Quintessence Yachts és a Mulder Design közösen hozta össze.
A jármű két változatban lesz majd kapható, és úgy lesz kialakítva, hogy a vezetési élmény, a teljesítmény és a kényelem is egy luxusautót idézzen – ha már egyszer az Aston Martin neve fémjelzi.
A munkamegosztás úgy nézett ki, hogy a Quintessence Yachts adta meg a holland dizájncégnek a paramétereket, majd a tervek átkerültek az Aston Martinhoz, ahol néhány változtatást javasoltak, majd végül a jachtgyár öntötte végső formába a motorcsónakot.
„Százkét éves történelme során az Aston Martin megalkotott néhányat minden idők leginkább ikonikus luxus sportautói közül” – mondta az Aston Martin Brands ügyvezető igazgatója, Katia Bassi, nem felejtve el hozzátenni, hogy ezek a motorcsónakok is tükrözik majd a vállalat filozófiáját.
Utolsó kommentek