Ómátyásföldön most egy 389 négyzetméteres villát kínálnak eladásra ősfás környezetben. Nagy története az épületnek nincs, hiszen alig 10 éve építették, és bár a képeket elnézve pár nagy kérdőjel felmerül bennünk, az ára még így sem tűnik borzalmasnak.
Az persze kérdés, hogy egy 2004-ben épült villán alig tíz évvel később miért kell teljes felújítást végezni, miként az is, hogy ha már burkolatcsere volt, akkor miért maradt (vagy került fel...) az a rémes csempe a ház egyes részein, elsősorban a fürdőkben és a medencénél. Azt is őszintén reméljük, hogy a bútorokat is viszi a jelenlegi tulajdonos. A ház igazi különlegessége alighanem az 1980 nm-es, növényritkaságokkal teli parkosított telek.
A dupla garázs szintjén kapott helyet a szauna, a konditerem, és a medence is, és van egy télikert is, ahol biztosan jól lehet pihenni.
A földszinten találjuk az amerikai konyhás ebédlős nappalit, nekünk bejön a sok üvegfelület (ha már ott az ősfás kert és a 70 négyzetméteres terasz, ugye), és szintén a földszinten van egy dolgozószoba, két fürdőszoba, és egy hálószoba is.
Az utóbbit, mint vizuális bombát nem bírjuk kihagyni. Ha még nem kerültünk izgalmi állapotba a fürdők márványos csempézetének látványától, akkor a háló tapétája, különösen az ágytakaróval együtt kifejezetten sokkoló hatást kelt.
Nyilván hozzá lehet szokni, és akkor talán elaludni is sikerül odabent. Az emeleten 3 szoba (mindegyikhez külön fürdőszoba jár), gardróbszoba és 2 terasz is van, mindez 245 millió forintért.
Meg amennyibe még majd a burkolatok (újbóli) cseréje kerül…
Aki bírja még, az további képeket a fotókra vagy IDE kattintva talál. Érdemes nézelődni.
Keresd meg álmaid otthonát az ország legmenőbb térképes ingatlanportálján! (x)
Utolsó kommentek