Gazdasági problémák ide vagy oda, Kína a milliárdosok terén elképesztő tempót diktál. Mást ne mondjunk, az ázsiai országban van a legtöbb új milliárdos, és itt található az a város is, ahol a legtöbb dúsgazdag ember él.
Tavaly 2188 milliárdost tartottak számon világszerte, ebből 99 volt az új belépő, márpedig utóbbiak nagy része kínai. Olyannyira nagy része, hogy csupán 9 (!) olyan új milliárdos van, aki nem a tágabb értelemben vett kínai területeken (ide számolják még Hongkongot, Makaót, és Tajvant is) él.
A Hurun listája immár 568 kínai milliárdost tart nyilván, és ezzel az ázsiaiak átvették a vezetést az 535 milliárdossal álló Egyesült Államoktól. Ami az általánosabb képet illeti, a világ legazdagabbjainak vagyona a gazdasági problémák ellenére is 9 százalékponttal nőtt egy év alatt.
„A világ Egyesült Államokon kívüli részén a világgazdaság lassulása, az amerikai dollár erősödése és az olajárak esése fogta vissza a milliárdosok számának emelkedését” - mondta a Hurun Report elnöke, Rupert Hoogewerf.
Ami a nagyvárosokat illeti, a legtöbb milliárdos (100) Pekingben él, a kínai főváros ezzel maga mögé utasította New Yorkot (95). Még ennél is érdekesebb, hogy a TOP10-ben még három kínai metropolisz található, azaz a kínai dominancia nehezen megkérdőjelezhető.
(Fotó: pixabay.com/cxcx2015)
Utolsó kommentek