Az nem lehet kérdés, hogy LeBron James az elmúlt jó másfél évtized egyik legsikeresebb kosárlabdázója, hiszen kétszeres NBA-bajnok, és négyszer választották a legértékesebb játékosnak. De nem csak a pályán sikeres, hanem a tárgyalóasztal mellett is, hiszen nem is olyan régen kötött élete végéig szóló (és 1 milliárd dollárt érő) szerződést az egyik sportszergyártó céggel. Lássuk, mire költi a vagyonát!
Azért az elég ritka, hogy valaki a pályán és az üzleti életben is kirobbanóan sikeres legyen, márpedig a még mindig csak a harmincas évei elején járó LeBron James ilyen ritka ember.
Mást ne mondjunk, a Nike 44 éves történetében még soha egyetlen sportolóval sem kötött olyan volumenű szerződést, mint nemrégiben az amerikai kosarassal, az egymilliárd dollár már cégegyesítések esetében is komoly siker.
(Éppenséggel a céggel nagyon komoly közös történelem köti össze őket, hiszen már végzős középiskolásként hétéves, 93 millió dolláros szerződést kötött vele, és a kapcsolat azóta is tart.)
Gondoljunk bele, hogy ez csak egyetlen céggel kötött szerződés, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy LeBron James eddig karrierje során közel 170 millió dollárt kosarazott össze (ezzel egyébként minden idők negyedik legjobban kereső NBA-játékosa).
Ha a reklámszerződéseket is beleszámítjuk, tavaly 77 millió dollárt keresett, aminél többet csak Cristiano Ronaldo (88 millió) és Lionel Messi (81 millió) tudott felmutatni.
Közgazdászok szerint Cleveland városának körülbelül 500 millió dollárt jelent a sportoló jelenléte, aki tehát az üzleti életben is ügyesen manőverezik, Nemrég például úgy döntött, nem újítja meg a McDonald’s-zal kötött szerződését, helyette inkább saját étteremláncát, a Blaze Pizzát népszerűsíti majd szóvivőként. (A cégben egyébként társalapító.)
Talán kevesen tudják, hogy LeBron Jamesnek vannak részvényei az angol Liverpool futballklubban is, és nemrég húzott be médiavállalatának egy 16 millió dolláros Warner Bros. szerződést.
Mire költi a vagyonát?
Egyfelől autókra, ami között találhatunk Porschékat (egyet egyébként az édesanyjának is vett a születésnapjára), és egy Rolls-Royce Phantomot is.
Aztán házakra. Amikor a Miami Heat játékosa lett, gyorsan vett egy házat 9 millió dollárért a Coconut Grove, majd amikor eladta, 4 millió hasznot csinált rajta. (Talán említettük már, hogy elég jó üzletember…) De van egy közel 3000 négyzetméteres háza szülővárosában, az ohiói Akronban, előfordult, hogy az egész csapatot meghívta magához Hálaadásra.
Imádja a tetoválásokat, persze csak a legjobbal dolgoztat, aki szerinte a New York-i Bang Bang Tattoos – óránként 350 dollárért persze lehetnek is.
De nem csak magát halmozza el ajándékokkal, középiskolás szerelméből lett feleségének, Savannah Brinsonnak éppenséggel 300 ezer dolláros eljegyzési gyűrűt vett. (A párnak egyébként három gyermeke van.)
(Fotó: instagram.com/kingjames)
Utolsó kommentek