A kampányolás mellett úgy tűnik, az üzletre is jut ideje az amerikai republikánusok elnökjelöltjének. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy Donald Trump a minap megnyitotta legújabb szállodáját, méghozzá nem is olyan messze a Fehér Háztól. Mi pedig belesünk.
Tulajdonképpen hivatalosan még meg sem nyitott a Trump International Hotel, mert a nagyon hivatalos nagyon nagy megnyitó csak októberben lesz, de azért pár napja már megnyitotta kapuit a történelminek számító régi postaközpontban kialakított szálloda.
Az épület alig ötsaroknyira van a Fehér Háztól a Pennsylvania Avenue-n, és olcsónak semmiképpen nem neveznénk, hiszen a szobaárak 396 dollárnál (109 ezer forintnál) indulnak, míg a legolcsóbb lakosztály 556 dollárba (153 ezer forintba) kerül egyetlen éjszakára.
A szállodában van egy spa is szerényen Donald Trump lánya, Ivanka után elnevezve, akinek nevét egy lakosztály is megkapta, lehet, hogy azért, mert komoly szerepe volt állítólag a 60 évre szóló bérbeadási szerződés megkötésében csakúgy, mint az épület felújításában.
Az épület és minden más is – nagy. A mi ízlésünknek talán túlságosan is grandiózus, néha már-már az ízléstelenség határát súrolóan, de hát mi nem vagyunk Ivanka Trump.
Jó sok az arany, és a fehér, az Elnöki Lakosztály pedig természetesen az amerikai színekben pompázik, ahogy az kell, és ezt a stílust viszi a Lincoln Könyvtár is, ahol konferenciákat is lehet tartani.
Utolsó kommentek