Aligha kétséges, hogy az autóipar szegényebb lenne Ettore Bugatti munkássága nélkül (gondoljunk csak az 1924-es Type 35-re), így aztán teljesen rendben van, hogy a hét végén komoly kiállítással emlékeznek meg rá, illetve a Bugatti néha valóban művészeti alkotásnak is felfogható autóira Los Angelesben.
A kaliforniai Petersen Automotive Museum keretein belül látható főhajtásnak csak a kiindulópontja Ettore Bugatti, mi több, nem is csak autókat láthatnak majd az érdeklődők, hiszen a cég már egy jó ideje több egyszerű autógyárnál.
Így az Art of Bugatti kiállításon bútorokat és szépművészetet ugyanúgy láthatnak majd az érdeklődők, mint mondjuk az 1927-es, versenypályán legyőzhetetlennek bizonyult Bugatti 35C-t.
„A Bugatti lenyűgöző család volt, történetük, mint más famíliáké is, tele van győzelmekkel és tragédiákkal” – mondta a múzeum igazgatótanácsának elnöke, Peter Mullin.
Az nem meglepetés, hogy az alapító Ettore a mai napig a család leghíresebb tagja, dizájnötleteit és örökségét olyan autókban sikerült tovább vinni, mint a Veyron vagy az új Chiron (mindkettő látható lesz majd egyébként).
„A család művészetek és mérnöki tudományok iránti együttes érzékét sem akkor, sem azóta nem sikerült egyetlen famíliának sem megközelíteni, az örökségük kétségtelenül méltó arra, hogy megünnepeljük” – fogalmazott Peter Mullin, aki nem csak beszél, olyannyira, hogy saját gyűjteményéből is kiállít pár autót.
A látogatókat egy éven át váró tárlat Ettore apja, Carlo életének bemutatásával indul, és vezet végig a család és a márka történetén.
Az érdeklődők olyan autókat láthatnak majd, mint a Type 41 Royale, a Type 57 Atalante, a Type 35 és a Type 46, természetesen a már említett Veyron és Chiron mellett.
Utolsó kommentek