Kell némi bátorság ahhoz, hogy valaki egy hajót a Titanichoz ennyire hasonló névre kereszteljen, ám a jelek szerint John Caudwell nem babonás. A jeles üzletember ugyanis úgy érezte, ha már vett egy 73 méteres jachtot, azt akár így is elnevezheti.
A 2006-ban még csak 67 méteresnek épült hajó ugyanis az eredeti keresztségben az Apoise nevet kapta, ám miután a Phones 4U alapítója egy árverésen megvette, alapos átalakításon és névváltáson ment át.
Ha már a névnél tartunk, az üzletember azzal indokolta a döntést, hogy egy egyedi, romantikus, titokzatos, izgalmas, ugyanakkor nőies és vonzó nevet akart adni szerzeményének.
A német Lurssen hajógyár egyébként John Caudwell kedvence, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy két, általuk gyártott jachtnak is a birtokosa, mi több, a Titania esetében az átépítést is rájuk bízta.
„Azt kell mondanom, lenyűgöző munkát végeztek, hiszen szinte észre sem lehet venni az átalakítás nyomait, még akkor sem, ha valaki kifejezetten keresné azokat” – nyilatkozta az üzletember.
A Titanián nem lehet kérdés a luxus, az öt étkezőhely, a szauna, a fitneszterem, és a hamarosan elkészülő vízicsúszda mind a felhőtlen kikapcsolódást szolgálják.
Egy ekkora hajó megvásárlása egyszerre komoly befektetés és egyedülálló lehetőség, olyannyira, hogy amikor először meghallotta, hogy eladó, John Caudwell nem is hitt a szerencséjének.
Miután kiderült, hogy a hír igaz, és nincs szó átverésről, az üzletember a Kajmán-szigetekre repült, ahol egy éjszakát a hajón töltött, és beszélt annak tulajdonosával.
„Egyből beleszerettem a hajóba, és meg is vettem, noha akadtak feszült pillanatok, hiszen én voltam az egyetlen helyszíni licitáló, a többiek telefonon keresztül próbálkoztak” – mesélte.
Szerelem ide, szerelem oda, John Caudwell évente csak mintegy négy hetet használja a Titaniát, a többi időszakban bérelhető. Most éppen ő használja majd, méghozzá Thaiföldre megy egy kicsit kipihenni az idei hajtást. Szegény.
Utolsó kommentek