Vallomásos alapon azzal kezdenénk, hogy soha nem bírtuk a tengeralattjárónak még csak a gondolatát sem. Még elképzelni is szörnyű, hogy az ember egy szűk helyre bezárva a víz alatt keringjen. Azt nem állítjuk, hogy a posztban bemutatott jármű mindezt megváltoztatná, de azért egy pillanatra elgondolkodtunk, és már ez sem kis dolog.
A jármű kifejlesztésében nem kispályás játékosok vettek részt, a holland Ocean Submarine B.V. ugyanis olyan cégeket kért fel az együttműködésre, mint a Rolls Royce, a dízelmotorokat gyártó MTU és a Bosch.
A cél az volt, hogy megépítsék a világ legjobb, csúcsluxust kínáló magán-tengeralattjáróját, és a képeket elnézve alighanem sikerrel jártak, vagy ha nem, akkor nagyon közel vannak hozzá.
A NEYK 9F névre hallgató jármű eleve 19 méter hosszú, ami már nem csekélység. Nem lehet azt mondani, hogy elkapkodták volna a fejlesztést, hiszen nyolc évet dolgoztak rajta.
A moduláris rendszerben építette tengeralattjáró meglepően kényelmes belül, és (éppen a moduláris rendszer miatt) nagyon könnyen lehet változtatni a belsején, a vevő kívánságának megfelelő bútorzatot, festést, plafonelemeket lehet beépíteni.
A hatalmas panorámatető, és a mindkét oldalra beszerelt három-három ablak tökéletes kilátást biztosít. A kényelmes fotelek mellett bár és minikonyha is található benne. Ha csak a belsőről készült képeket nézzük, akár azt is gondolhatnánk, hogy egy magánrepülőn vagyunk.
A tengeralattjárón egyszerre húsz (!) utas fér el kényelmesen, őket 150 méter mélyen 28 km / órás sebességgel tudja szállítani. Az árról egyelőre nem érkezett hír, de az már biztosnak tűnik, hogy az első példányt valamikor jövő januárban szállítják le.
(Fotó: neyksubmarine.eu)
Utolsó kommentek