A Camal Studio Aznom SerpaS sportautója egészen izgalmas (és szép) darab lett, ráadásul teljesen egyedi is. Ha pedig valakit (halványan) egy kígyóra emlékeztet, az sem teljesen véletlen.
Az olasz Camal dizájnstúdió nem kispályás, hiszen olyan autógyárakkal dolgozik együtt, mint a Fiat, a Ferrari vagy a BMW, tehát ha ők előállnak valamivel, az már önmagában érdekes.
Legújabb dobásuk, az Aznom SerpaS sportkocsi ráadásul kézzel megmunkált alumínium külsejével, alacsony fekvésével és sok új funkcióval újraértelmezi a tervezőcsapat eddigi stílusát.
Összességében a SerpaS egy csőszerű keret köré épült, szénszálas panelekkel és egy manuálisan összeépített erős alumínium testtel rendelkező lélegzetelállítóan gyönyörű sportautó.
A projektet az Aznom, a szénszálas kiegészítők gyártója, az olaszországi Monzában irányította és finanszírozta.
Az autót úgy tervezték, hogy egy kígyóra emlékeztessen, megjelenése könnyed, letisztult, mégis minden értelemben futurisztikus. A motorháztető alatt egy 2,6 literes, 363 lóerős V8-as motor dübörög, amihez alig 900 kilogrammos össztömeg társul, így aztán egy ekkora motor elég nagy lendülettel repíti a kasztnit.
Miközben az autó visszahozza az olasz retróstílust, egyben a stílus újraértelmezése is. Az ajtók, a tető és a szélvédő hiánya miatt a versenyautó nagyon emlékeztet nemes elődeire a versenysport aranykorából. A belső tér pedig látszólag egyszerű kialakítású, sötétszínű, finom bőr ülésekkel.
(Fotó: camalstudio.com)
Utolsó kommentek