John Mellencamp a nyolcvanas évek egyik fontos amerikai rocksztárja volt, és bár azóta is aktív, akkori sikereit nem nagyon tudta megismételni. Most New Yorkban vásárolt magának egy kis lakást, nem kis pénzért. Leginkább az a luxus benne, hogy inkább munkahelynek vette.
Persze manapság már nagy kérdés, hogy New Yorkban 2,3 millió dollár soknak számít-e egy lakásért, bár azért a magunk részéről azt mondanánk, hogy kb. 180 négyzetméterért még akkor sem kevés, ha az a SoHoban van.
A két háló- és ugyanannyi fürdőszobás ingatlan a képek alapján meglehetősen szűkösnek és sötétnek tűnik, bár a hirdetés szövege szerint „stílusosan felújított”, ami lehet, kétségtelenül próbál nagyon művészi lenni.
A két háló közül az egyikhez saját fürdőszoba is tartozik, de mindkettő jellemzője, hogy meglehetősen sötét. A lakás első felében egy trapéz alakú nappali található apró konyhával.
A festőként is dolgozó John Mellencamp számára nyilván nagyon fontos volt az ablaktalan stúdiórész, ahol nyugodtan és elmélyülten dolgozhat.
Mert hát az egész lakásnak alighanem az elsődleges célja az alkotótevékenység, a képek alapján legalábbis nem nagyon tűnik olyan helynek, ahol az ember hosszú távon szívesen lakna.
Annál is inkább, mert John Mellencampnak több ingatlana is van, egyebek mellett egy 800 négyzetméteres udvarház az indianai Bloomingtonban, illetve Nashville mellett.
(Fotó: Sequoia Property Group)
Utolsó kommentek