Ha február, akkor Valentin nap, ami már megint itt van a nyakunkon. Ilyenkor aztán jöhet a romantika minden mennyiségben, virágok, csokoládé, esetleg némi ékszer – és persze ha úgy alakul, akkor egy romantikus kiruccanás. Már ha van rá ebben az esetben 23 ezer dollárunk, azaz 5,7 millió forintunk.
Aligha lep meg bárkit is, hogy ezzel az őrületes összeggel egy dubai hotel, a The Fairmont próbálja magához csábítani a szerelmeseket, nagy kérdés, mekkora sikerrel.
Az első (és második, harmadik…) pillantásra lélegzetelállító összegért persze kapunk is cserébe mindenféle jóságot a limuzintól a gyémántig, már ha van, akit ez megnyugtat.
De kezdjük az elején! A vendégeket egy limuzin veszi fel a megadott helyen, majd következik egy helikopteres városnézés, hogy aztán megérkezzünk a szálloda kétszintes Imperial lakosztályába.
Ott már egy lakáj vár 100 szál vörös rózsával és egy 4000 dollár (egymillió forint) értékű gyémánt ékszerrel. Majd jön a fodrász és a sminkes, hogy amikor már minden szempontból megfelelően nézzünk ki, elfogyaszthassuk a csak nekünk, külön szakács (elnézést: séf) által készített hétfogásos vacsorát – természetesen a szálloda tetején, halk hegedűszó mellett.
Az éjszaka remélhetőleg kellemesen telik majd, hogy aztán reggel egy dekadens pezsgős reggeli fogadjon minket, utána újabb légi kaland következik, amit egy másfél órás masszázs követ már ismét a lakosztályban.
És még mindig nincs vége a kényeztetésnek, hiszen ezután egy magánjachton élvezhetjük a napsütést, a tengert és a csokoládéba mártott epret némi pezsgővel. A nap egy vacsorával ér véget az Exchange Grill Steakhouse-ban.
A második reggelt (és az egész Valentin napi kiruccanást) egy reggeli zárja a szálloda teraszán, hogy végül a limuzin hazavigyen minket.
(Fotó: Fairmont Dubai)
Utolsó kommentek