A Bentley azt kérte egyetemistáktól, képzeljék el, milyenek lesznek a luxusautók három évtized múlva. És ők jól elképzelték, mi pedig most elmeséljük.
Eunji Choi terve
Azt biztosan tudjuk, hogy az autók 2050-ben jelentősen különbözni fognak a mostaniaktól. A változások első jeleit már láthatjuk is: elektromos és önvezető autók jelentek meg, és kezdik meghódítani az iparágat.
Nem nehéz megjósolni, hogy a belsőégésű motort használó autók ritkaságnak fognak számítani három évtized múlva. Azt ugyanakkor nehéz megmondani, hogy milyen lesz az egész autóvezetési élmény a jövőben.
Irene Chiu elképzelése
A Bentley erre kereste a választ, és ennek keretében a Royal College of Art nevű egyetem intelligens mobilitási programjának dizájnszakos hallgatóitól, vagyis az Y generáció tagjaitól kérte, hogy vázolják fel az autók jövőjét.
A Bentley olyan ötleteket és koncepciókat várt, amelyeket potenciálisan új és érdekes irányba vezethetnek, felhasználva a digitális bennszülöttek nézőpontját – mondta Stefan Sielaff, a cég dizájncsapatának vezetője.
Kate NamGoong víziója
A diákok 24 tervet nyújtottak be, és ezek közül a zsűri négyet választott ki. A legjobbak: Irene Chiu: „Luxury Soundscapes”, Kate NamGoong: „Material Humanity”, Jack Watson: „Stratospheric Grand Touring” és Enuji Choi: „Elegant Autonomy” című munkáját.
A koncepciók között van zajcsökkentett grand tourer, keréknélküli járgány és egy olyan tervezet is, amely az autó oldalán át láthatóvá teszi az addigra ritkaságnak számító V8-as motort.
Utolsó kommentek