Sok mindent várt volna az ember a Guccitól, azt talán kevésbé, hogy könyvesboltot nyit New Yorkban. Pedig a divatmárka pontosan ezt tette, ráadásul egy kis, leginkább a független, hangulatos helyekre hajazó üzletet álmodtak és valósítottak meg az amerikai nagyvárosban.
A helyszínt is jól választották ki, hiszen a SoHo régóta New York City (és a világ) egyik kreatív és innovatív központja, legyen az zene, film, divat, művészet vagy éppen irodalom.
Az új Gucci könyvesbolt persze nem csak hangulatában, hanem kínálatában is méltó maradt a divatház hagyományaihoz, hiszen elsősorban az avantgárd művészetekre és a fotográfiai albumokra összpontosít.
Nem bíztak semmit a véletlenre, ezért a szintén a fényképészetre specializálódott Dashwood Books alapítóját, David Strettellt kérték fel arra, hogy saját kezűleg válogassa ki a könyvesbolt alapját képező 2000 címet.
Nem csak vadonatúj könyveket árulnak itt, hanem használt és antikvár darabokat, ritkaságokat is, a kínálat ráadásul szezononként változik. A könyvek mellett művészeti, kulturális, fotográfiával foglalkozó magazinok között is válogathatunk.
Érdemes még röviden szólni a berendezésről és a dekorációról is, hiszen olyan művészek neveihez köthetők, mint Petra Collins, Ari Marcopoulos, Ryan McGinley, Martin Parr és Florence Welch.
Utolsó kommentek