Nem kevesebb, mint 25 millió dollárt kér floridai luxusvillájáért John Henry, a Liverpool és a Boston Red Sox tulajdonosa.
A 25 ezer négyzetméteres birtok Boca Raton központjától 8 kilométerre található. A fő ház hatalmas, 2500 négyzetméteres, benne hét hálószobával és 19 fürdőszobával.
John Henry odavan a japán dizájnért, és ez visszaköszön az épületen, amelyet letisztult vonalak és távol-keleti templomra emlékeztető motívumok jellemeznek.
A nappali elképesztően tágas, a belmagasság 10 méter, és van egy nyolcszög alakú szoba, nagy ablakokkal, ahova ömlik be a fény.
A villában egy hangfelvevő stúdió, egy moziterem és egy ezer üveges borospince is van. A kertben pedig szintén kialakítottak egy étkezőt, saját kemencével. A vendégeknek külön szárny áll rendelkezésre, saját bejárattal és garázzsal.
A villa egyik kiemelkedő helyisége az emléktárgyaknak kialakított szoba, ahol a Red Sox tulajdonosa a World Series-trófeákat, baseballütőket és kesztyűket őrizte. Itt egy sportbárt is létrehoztak, valamint kártyaasztal is várja a kikapcsolódni vágyókat.
John Henry 1991-ben vette a birtokot 850 ezer dollárért, a házat 1995-ben adták át. Azért adja most el, mert a családjával egy másikat építtetett a környéken.Az üzletember tulajdonában van a Boston Red Sox baseballcsapat, a Liverpool futballklub és a Boston Globe újság.
(Fotó: mansionglobal.com)
Utolsó kommentek