Míg 2017-ben a műtárgyak számítottak a legrosszabb befektetésnek a Knight Frank Luxus Befektetési Index (KFLII) szerint, addig egy év alatt nagyot fordult a világ, és a bort megelőzve az élre ugrottak.
Aston Martin 1960 DB4GT Zagato
A befektetők stabil, növekedési lehetőséggel rendelkező értéktárgyakat keresnek a kriptovaluták értékének zuhanása és a gyenge kamatok miatt. Az ingatlan, a bor és a műtárgyak népszerű befektetési eszközzé váltak – derül ki az adatokból.
A fordulatot hozó festmény
2017 novemberében 450 millió dollárért (120 milliárd forint) vásárolták meg Leonardo Da Vinci Salvator Mundi című festményét a Christie's New York-i árverésén, új rekordot felállítva, ez pedig a műtárgypiacra irányította a figyelmet.
A kalandos életű festményt 2005-ben vette meg Robert Simon egy kisebb louisianai árverésen, és akkor azt hitték, az eredeti által megihletett korabeli másolatról van szó.
A vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után megállapította egy szakértői csapat, és végül 2011-ben állították ki a londoni National Galleryben egy nagyszabású Leonardo-tárlaton.
Az izgalom érthető volt, hiszen legutóbb több mint száz éve derült ki egy festményről, hogy az Leonardóé. Az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festmény kikiáltási ára 100 millió dollár volt, de végül ennek négy és félszereséért kelt el, és az abu-dzabi kulturális minisztérium vásárolta meg.
Igaz, azóta több művészettörténész megkérdőjelezte, hogy valóban Leonardo készítette-e a képet.
Mi a helyzet az órákkal?
Ami az órákat illeti, még sokan bizonytalanok, hogy komoly befektetésnek számítanak-e, bár azért vannak erre utaló jelek. A legendás színész, Paul Newman Rolex Cosmograph Daytona óráját, amelyet feleségétől, Joanne Woodwardtól kapott, 17,8 millió dollárért adták el egy árverésen, a licit 1 millióról indult.
Paul Newman, csuklóján a legendás órával
A hasonló modellek, amelyek a Paul Newman Daytona becenevet kapták, mind magas áron találtak gazdára, függetlenül attól, hogy a színész-autóversenyző hordta-e őket.
Az órák a bélyeggel, antik tárgyakkal és veterán autókkal együtt a befektetések egy alternatív formájává váltak, egyes tehetős szingapúriak például vagyonuk 5-8 százalékát ezekbe helyezik, mivel értékállóak, nincs közük a kötvények és részvének vagy az aranypiac alakulásához.
A Knight Frank Luxus Befektetési Index szerint az órák egy év alatt 5 százalékos növekedést értek el, hosszabb távon viszont még jobb a helyzet: öt év alatt 23 százalék, tíz év alatt pedig 69 százalék az értéknövekedés. A bútorok után az órák számítanak a legkevésbé kockázatos befektetésnek.
Egy óra értékét növeli, ha valamelyik hírességhez köthető; ha nem viselték, és még mindig eredeti dobozában pihen; ha mégis hordva volt, de eredeti alkatrészek vannak benne, nem kellett kicserélni őket; vagy ha egy klasszikus modellről van szó.
Autót venni is jó üzlet
Ha más, hosszú távú befektetést keresnénk, akkor érdemes az autók felé fordulni. Öt év alatt 91, tíz év alatt pedig 288 százalékkal nőtt az értékük.
Az aukciókon elkelt, 5 millió dollárnál drágább kocsik 60 százaléka Ferrari volt, a maradékban pedig a Mercedes vezet, de az utóbbi időben előfordult, hogy 10 milliót fizettek egy 1961-es Aston Martin DB4GT Zagatóért.
A Ferrari-autók értéke egy év alatt 5,4 százalékkal nőtt, bár a többi márka csökkenést mutat.
A bor rövid- és középtávon is jó befektetés, 9, illetve 58 százalékos növekedéssel, és még érdemes az érmékre is figyelni: tíz év alatt majdnem megduplázódott értékük. Az antik bútorok és a kínai porcelánok nem teljesítenek jól, rövid- és hosszú távon is mínuszba fordultak.
Utolsó kommentek