Kiderült, hogy a Star Trek-sorozattal és az X-Men trilógiával világhírűvé lett brit színész vásárolta meg a Modern családdal és az Új csajjal nevet szerzett rendező, Jason Winer és felesége, Jackie Seiden Los Angeles-i otthonát.
A Hancock Parkban található 400 négyzetméteres, 4 háló- és 3 fürdőszobás házat már nyáron eladta az Emmy-díjas Jason Winer és a Broadwayen rendszeresen fellépő színésznő felesége, ám a vevő személye eddig nem derült ki.
Most igen, a 4,3 millió dollárt ugyanis nem más, mint Patrick Stewart és harmadik felesége, a New York-i énekes-dalszerző Sunny Ozell fizette ki az 1920-as évek mediterrán stílusát visszaadó házért.
A házat jórészt trópusi és szubtrópusi növények takarják el a kíváncsiskodók szeme elől. A benti képeket elnézve az első szó, ami eszünkbe jut, az az elegancia, ami már a lépcsőnél jelentkezik.
A nappaliban kandalló fogad, van egy kényelmes méretű étkező, ahonnan egyenesen a bambuszokkal teli kertre látni. Nekünk bejött a könyvtárszoba is az acélkékre festett polcokkal és akkor még nem beszéltünk a zeneszobáról, ahol egy dobfelszerelés is helyet kapott.
Az emeleten három háló- és két fürdőszoba fogad, természetesen a központi hálólakosztály mellett, amihez nyilván külön fürdőszoba jár márványborítással, gardróbszoba és egy fenyőborítású dolgozószoba. (Utóbbi helyiség nekünk például annyira nem jön be.)
Odakint az elmaradhatatlan medence, spa és barbecue-hely bújik meg a banán- és pálmafák és gyönyörű bougainvillea virágok között. Az autókat egy mindössze kétbeállós garázs várja.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek