Jacht? Ugyan már! Miért ne vegyünk inkább egy egész házat, amivel haladhatunk is, de úgy hozza a kedvünk, akár hosszabb időre is lehorgonyozhatunk egy-egy helyen?
A luxusjacht már múlt idő – legalábbis alighanem ezt szeretné sugallni az Arkup, ami voltaképpen nem más, mint egy kissé avantgárd villára hajazó luxusjacht. Vagy mi. Mert voltaképpen elég nehéz kategorizálni.
Inkább soroljuk a tényeket: a 430 négyzetméteres úszó villa 5,5 millió dollárba kerül, amit két 100 kW/272 lóerős elektromos motor mozgat, amikor éppen annak van itt az ideje.
A házban (maradjunk ennél) négy háló- és ugyanannyi fürdőszoba mellett van egy nappali, konyha, medence, egy mozgatható fedélzet és napelemekkel megpakolt tető is.
A szobákat a neves brazil bútorgyártó cég, az Artefacto gyártmányaival rendezték be, a konyha is nagyon menőn néz ki a tölgyfa padlókkal és a német gyártmányú gépekkel.
Nem meglepő módon a központi hálólakosztály az egész ház egyik legszebb része, ráadásul saját erkélye is van.
Ha már feljebb motorról volt szó, a ház 13 km / órás sebességgel képes haladni, 20 tengeri mérföldet képes egyszerre megtenni, ezt plusz akkumulátorokkal vagy tartalék generátorokkal még lehet valamennyire növelni. A kikötéshez 6-7 méter mély vízre van szüksége.
Éppenséggel a parttól nyilván nem nagyon érdemes eltávolodni, és azért vannak bennünk kérdőjelek annak kapcsán is, hogy mi történik egy nagyobb vihar esetén, mindenesetre az biztos, hogy nagyon jól néz ki, pláne rendkívül egyedi.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek