Úgy tűnik, ezekben a hetekben a futurisztikus járgányoké a terep, hiszen a Tesla Cybertruckja mellett bemutattak egy nem kevésbé különleges motort is – igaz, az nem kapott akkora hírverést. Talán mert nem próbálták meg szétkapni a bemutatón…
A Kenzo alapja egy 1977-es Honda Goldwing, gyártója pedig a (talán kevéssé szerencsés nevű) londoni Death Machines nevű tuningcég, amit elsősorban kifejezetten radikális külsejű motorjairól ismernek.
Korábbi munkáik közül a Moto Guzzi Le Mans alapjaira épített Airtail és a Triumph Bonneville-ből kiinduló Up Yours Copper is kifejezetten népszerű volt. Alighanem sokat elárul, hogy a cég alapítója, James Hilton szerint is a Kenzo az eddigi legradikálisabb alkotásuk.
Érdekes, hogy a motort a tavalyi londoni Bike Shed shown már bemutatták, de a csapat nem volt teljesen elégedett vele, ezért múlt télen teljesen lecsupaszították és újrakezdték a tervezést és az építést.
Így aztán a jelenlegi karosszéria szinte alig emlékeztet a tavalyira és az 1000 köbcentis motort is teljesen felújították.
És hogy miért szamuráj? Nos, a csapat szerint a motortest nagy részét a szamurájok páncélja inspirálta, míg a kormányt és a fényszórót a katana kard.
Érdemes még kiemelni a kilométerórát, amit egy 18. századi japán ékszeresdobozból alakítottak ki, de természetesen a motor sok más része is kifejezetten a Kenzóra lett kialakítva.
Ami az árat illeti, a 72 ezer dollár (22 millió forint) nem kevés egy motorért, de aki megveszi, abban biztos lehet, hogy nem jön majd másik vele szembe az úton.
(Fotó: Death Machines)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek