A tél közepén messze északra utazni elsőre (szó szerint) dermesztő ötlet, azonban ha az ember jobban belegondol, lehet akár romantikus is (ha meg nem fagy közben). Pláne, ha egy olyan helyre utazhatunk, mint a lappföldi Arctic Bath.
Már csak azért is, mert a Svédország területén található minimalista, ugyanakkor kifejezetten luxuskörülményeket biztosító spa kétszer hat kabinból áll, ezek fele az ilyentájt félig befagyott Lule folyó vízen lebeg.
A kissé eklektikus körben elhelyezkedő építményben szaunák, forró fürdők és egy jégfürdő is található. A kis faházakat Ann Kathrin Lundqvist tervezte, üvegfaluk csodás panorámát biztosít, amikor minden jól megy, akkor látható akár az Északi Fény is.
Odabent a fenntarthatóság jegyében csupa természetes anyag, fa, kő és luxusminőségű textilek vannak mindenhol, a bútorok pedig természetesen a skandináv dizájnt tükrözik.
A vendégek a spa- és wellnesskezelések mellett olyan, séf készítette finomságokat fogyaszthatnak, mint a füstölt fajd, hagyományos számi különlegességek, vagy a rendkívül egészséges rénszarvashús.
Ami pedig az aktív kikapcsolódást illeti, lehet jógázni, kutyaszánozni, medvelesre menni vagy sífutni.
Mindennek persze ára van, a foglalások körülbelül 9600 svéd koronánál (kicsit több, mint 300 ezer forintnál) kezdődnek, ami azért nem csekélység, igaz, az élmény garantált.
(Fotó: arcticbath.se)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek