Roy Keane egyike a Manchester United klublegendáinak, rengeteg mindent nyert az angol klubbal, melyben 326 mérkőzésen lépett pályára a 90-es évek eleje és a 2000-es évek közepe között. Erre az időszakra esik a labdarúgók fizetésének hatalmas emelkedése is, így nem csoda, hogy futotta neki egy csodás Aston Martinra is – ami most eladó.
Az 1998-99-es szezon még a Manchester United egyébként nem unalmas és sikerekkel teli történetében is kiemelkedőnek számít, hiszen sikerült a szinte lehetetlen: behúzni a triplázást, azaz az angol bajnokság és az FA Kupa mellett megnyerni a Bajnokok Ligáját is.
A sikerek egyik rendkívül fontos láncszeme volt a középpályás Roy Keane, olyannyira, hogy csapatkapitány volt. A triplázást pedig nem másként ünnepelte, mint a most eladó aranyszínű Aston Martin DB7 megvásárlásával (egyébként nem újonnan vette, a vásárlás idején már egyéves volt az autó – a jelek szerint Roy Keane az első év óhatatlan veszteségeit nem akarta maga megfizetni).
A most 24 ezer fontért (9,6 millió forintért) eladó autó meglepően keveset futott, alig 100 ezer km van benne, ami 22 év alatt úgyszólván semmi. Nagyjából egy Fiesta ST kerül mostanság ennyibe.
Szóval ha valaki viszonylag jó áron egy megkímélt, érdekes történelemmel rendelkező autót szeretne, akkor hajrá…
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek