Bár neve azt sugallja, Gucci Manénak egészen a tavaly évig semmi köze nem volt a divatházhoz (aztán lett), annál inkább a raphez és némi bűnözéshez itt-ott. Mostanra mintha kissé lenyugodott volna, mosolya mostanában kétségtelenül drága. Egészen pontosan negyedmillió dollár.
A meglehetősen ellentmondásos életutat magáénak tudó, idén 40 éves rapper minden (is) volt már, 21 éves koráig például kábítószerkereskedőként próbálta összeszedni a betevőt.
Aztán szerencsére inkább a zenét választotta, nem kevesebb, mint 13 lemezt jelentetett meg (részben saját kiadóján keresztül), és akadnak, akik az elmúlt tíz év legbefolyásosabb underground rapperének tartják.
A fogsorával azonban aligha volt elégedett, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy a minap nem akármilyet villantott az Instagramon, ahol megmutatta gyémántokkal megpakolt fogait.
A beavatkozás (no és a drágakövek, persze) 250 ezer dollárjába (azaz nagyjából 80 millió forintjába) fájt Gucci Manénak, és ha már így alakult, akkor villantott mellé egy borzalmas méretű gyémántokkal megpakolt gyűrűt és egy vaskos nyakláncot is, utóbbi simán milliós tételnek tűnik (természetesen dollárban).
Ha másra nem, új lemeze reklámozására jó lehetett a csillogó fogsor, a Gucci Mane Presents: So Icy Summer albumon olyanok szerepelnek, mint Lil Baby, Young Thug, Moneybagg Yo, 21 Savage és még sokan mások.
(Fotó: instagram.com/laflare1017)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek