Az egészen gyönyörű autóból nagyon keveset gyártottak. Nem csak szép, hanem brutálisan gyors is a 2009-es Mercedes-Benz SLR McLaren Stirling Moss, aminek az ára ennek megfelelően a 2,2 millió eurót is elérheti.
Az autó története ott kezdődik, hogy 2010 előtt jó ideig a McLaren Automotive a McLaren Group tagjaként részben a Mercedes-Benz tulajdonában volt. Akkoriban már egy ideje a német márka szállította a McLaren Formula-1-es autóinak bizonyos alkatrészeit és a németek úgy gondolták, érdemes lenne kicsit kiterjeszteni a partneri kapcsolatot.
Ennek nyomán született meg 2003-ban a Mercedes-Benz SLR McLaren (amiből az SLR a Sport Leicht Rennsportot takarja). Az együttműködés nem volt túl hosszú életű, de 2157 darabot így is legyártottak az autókból.
Ezen belül volt egy még exkluzívabb változat is, a Stirling Moss, ami az idén áprilisban elhunyt legendás pilótáról kapta a nevét. Ebből a verzióból mindössze 75 darab készült, igazi ritkaságról van tehát szó.
Az 5,5 literes AMG V8-as motor 25 extra lóerőt is jelent a standard SLR McLaren változathoz képest. Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy a tető lekapásával az autó 400 kilóval könnyebb is lett, akkor nem csoda, hogy álló helyzetből 3,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet és a vége valahol 350 km/óránál áll meg.
Nem csoda, hogy az autót tesztelő Car Magazine anno azt írta, a vezetési élmény olyan, mint egy „Boeing 747-es szárnyán állni”.
A most eladásra kínált példány összesen 9000 km-t futott, ezt három tulajdonos tette bele. Amikor utoljára néztük, az autó ára még 1 millió euró alatt volt, de a licit július 22-i lezárásáig még sok minden történhet.
(Fotó: Sotheby's)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek