Talán sokan emlékeztek a budapesti Váci úton összetört 400 millió forintos Ferrarira, vagy a néhány évvel korábban az Alagútban összetört különleges Bac Mono sportautóra. Erre persze a világon másutt is számos példa akad, és nem csak balesetek, hanem szerencsétlen, hovatovább kínos incidensekbe is keverednek luxusjárgányok.
A különösen fájdalmas ezekben a balesetekben, hogy az egészen különleges autókat csak limitált számban gyártják, ezért előfordul, hogy nem pótolhatók. Az alábbiakban következzen néhány, a legdrágább autókat ért, nagy kárt okozó balesetekből.
Nem biztos, hogy a Corvette befér a busz alá. Ebből is látszik, hogy nem jó túlzottan a nyakára menni senkinek, akkor sem, ha lassan közlekedik és pláne, ha jóval nagyobb, mint mi.
Ebben a balesetben különösen az fájó, hogy a régebbi Corvettek motorja elöl volt, így ebben a balesetben annak is búcsút mondhatott a tulajdonos.
Egy Lamborghini Aventador egy szarvassal való ütközésben sérült meg elég csúnyán, de szerencsére az autó javítható volt.
Ennél már csak az szebb, amikor két Aventador töri össze egymást. Méghozzá, ha jól értelmezzük, egy parkolóban.
A Porsche 911 GT3 RS-t nem kímélték, sőt úgy tűnik át is lépték vele az tűréshatárt, ugyanis a hegyi úton történt balesetben a kocsi nagyjából fele leszakadt.
Ezért a James Bond autóért igazán kár. Az Aston Martin – nem meglepő módon – egyik legkedveltebb modellje a DB5, ami jó állapotban akár milliós (dollár) összegbe is kerülhet.
És így ég egy millió dolláros Porsche. A tulajdonos csurig töltötte a hibrid szuperautó tankját, és megfeledkezett róla, hogy a kipufogók nagyon közel vannak a tanksapkához. Elég volt egy szikra…
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek