Mindenre (is) van igény és kereslet, akár egészen eszement árakon is, aminek legékesebb példája az a LED neon Apple-logó, amit a minap 81 300 dollárért (nagyjából 24 millió forintért) adtak el.
Az Apple-kultusz újabb ékes példája ez, hiszen így ez lett minden idők legdrágább LED-reklámja. Az árverést szervező Sotheby’s előzetesen úgy számolt, hogy 10-15 ezer dollárért (3-4,5 millió forintért) cserélhet majd gazdát a logó – nos, ezt sikerült alaposan felülmúlni.
Ez az Apple második generációs, szivárványszínű logójáról van szó, amit 1976 és 1998 között használtak. A terveit Steve Jobs Rob Janofftól rendelte meg, a cél egy erősen leegyszerűsített alma megtervezése volt.
A neonjelet egy 76x60 cm-es akrilkeretre erősítették, a tetején egy transzformerrel.
Az Apple-logó a kiharapott darabbal a tervező Rob Janoff szándékai szerint megkülönböztetést akart jelenteni más kerek gyümölcsöktől, mint például a cseresznyétől, szemben más, népszerű elméletekkel, melyek szerint Alan Turing matematikus és számítógépzsenire utaltak volna vele.
(Fotó: Sotheby's)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek