Aranyból, titánból készült és nem kevesebb, mint 800 zafír díszíti azt a fülhallgatót, aminek az ára így alulról csapkodja az 5 millió forintot. Ízlés nem kell hozzá.
A kínai QDC-t öt éve alapították és elsősorban high-end audiótermékekre (főleg fülhallgatókra) próbál specializálódni.
Legújabb csúcsterméke (vagy legalábbis az, amit annak szánnak) a Kék Sárkány nevet viselő darab, amit nem kevesebb, mint 15 700 dollárért árulnak (ez 4,9 millió forint).
A cég szerint másfél évet dolgoztak a dizájnon (szerintünk kár volt) és beleadtak mindent az arannyal futtatott titántól kezdve a már emlegetett 800 zafírig.
Ami az audióélményt illeti, azt a márka legjobbjának számító VX modelljéből vették át, négy magas, két közép és két mélyfrekvenciás driverrel. Aminek több értelme van, az a cserélhető, három különböző anyagból készült kábel.
A fülesek különleges, struccbőrből készült dobozban érkeznek, nem mintha ennek bármilyen jelentősége lenne. A QDC szerint minden egyes fülhallgató elkészítése három hónapot vesz igénybe.
(Fotó: mixwave.co.jp)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek